Hírek


Átadásra kerültek a pályázaton nyert eszközök

2019-11-25 08:56:52

Kárfelszámoláshoz használható eszközökkel, és képzésre feljogosító dokumentumokkal gazdagodtak pályázat útján a megyei önkéntes tűzoltó egyesületek, mentőszervezetek és önkormányzati tűzoltóságok.

Az eszközöket ünnepélyes keretek között vették át a szervezetek képviselői november 20-án a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon. Az átadó ünnepséget Sikrai Attila tű. alezredes megyei polgári védelmi főfelügyelő nyitotta meg, majd felkérte Dr. Tóth Ferenc tű. dandártábornok a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos polgári védelmi főfelügyelő urat beszédének megtartására.

Az országos polgári védelmi főfelügyelő először köszöntötte a résztvevőket, majd megköszönte egész éves munkájukat. Beszédében kitért a Szabolcs-Szatmár Bereg megyében történő júniusi viharkárok felszámolásában résztvevő megyei önkéntesek munkájára. Kiemelte a Komárom-Esztergom megyéből érkező önkéntesek segítőkészségét, és megragadta az alkalmat, hogy ezúton köszönje meg az önkénteseknek a kárfelszámolásban való részvételüket.

Őt követte Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott úr, aki beszédében elmondta, hogy az önkéntesek áldozatvállalása jelentős mértékben hozzájárul a katasztrófavédelem operatív munkájához. Az eszközátadó ünnepségen Sikrai Attila tű. alezredes megyei polgári védelmi főfelügyelő ismertette, hogy a megyéből összesen hányan pályáztak, milyen értékben nyertek, majd ezt követően átadásra kerültek az új eszközök. Az önkéntes egyesületek egyebek között a beavatkozásokhoz szükséges eszközöket és felszereléseket kapnak, ezen kívül különféle képzések is elérhetővé válnak számukra. Komárom-Esztergom megyéből 35 önkéntes tűzoltó egyesület pályázott sikeresen, a támogatás összege 22.840.805 Ft. A pályázat során a megyei önkéntes tűzoltó egyesületek többek között működési költségre (szertár felújítás, üzemanyag), oktatásra (kisgép kezelői, PÁV vizsga), kommunikációs eszközökre (kézi EDR), tűzoltó technikai eszközökre (motoros láncfűrész, tűzoltókészülék), tűzoltó szakfelszerelésekre és védőeszközökre (légzőkészülék, tűzoltó védőcsizma, védősisak, védőruha) is sikeresen pályáztak.

A pályázás lehetőségével a megyében mind a három önkormányzati tűzoltóság (Ács Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság, Oroszlány Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság, Nagyigmánd Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság) élt, összesen 11.700.432 Ft-os támogatást nyertek védő,- és tűzoltó technikai eszközökre. A megyében négy mentőcsoport pályázott sikeresen, a Császár Települési Mentőcsoport, a Tokod Települési Mentőcsoport, a Brigetio Járási Mentőcsoport tagjaként a Bana Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a Turul Megyei Mentőcsoport tagjaként a Környei Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Az elnyert pályázaton technikai,- és védőeszközöket nyertek összesen 1.834.776 Ft értékben.

Fotó: Józan Tímea

Vissza